A német autógyártó parkolókban vetné be azt a most bemutatott robotot, ami tulajdonképpen nem más, mint egy méretes önjáró elem.

Vizsnyai Informatika

A még mindig a fosszilis üzemanyagok által meghatározott autóiparban két modern trend igyekszik változást hozni. Az egyiket az alternatív, jellemzően elektromos hajtás képviseli, a másikat pedig az önvezető technológia fokozatos elterjedése. A Volkswagen frissen bemutatott koncepciója mindkettőből merít.

Helybe jön a nafta

Bár már Magyarországon is egyre több helyen látni töltőállomásokat, ha a rendelkezésre álló néhány hely foglalt, az a haladó szellemű autósokon kevéssé segít. Ennek a problémának a kiküszöbölésén dolgoznak a német mérnökök. A megoldás szerintük egy mobilis, mini töltőállomás lehet, amely önállóan navigálna a lemerülőben lévő kocsikhoz és azokat szintén teljesen egyedül töltené fel.
Vizsnyai Informatika

Az egyelőre még csak prototípus szintjén létező megoldás két fő elemből állna. Az egyik egy autonóm járgány lenne, amely egy seregnyi kamera és érzékelő segítségével találná meg a támogatásra szoruló kocsit. A robot mintegy utánfutó magával cipel egy mobil akkumulátort is. Ez utóbbit rácsatlakoztatja az autó bemeneti csatlakozójára, majd simán lecsatlakoztatja a nagyméretű elemet, hogy egy újabb autót tudjon ellátni. A feladat végeztével, vagy ha a vezető indulna, a robot visszatér a csomagjáért és máris lehet tovább haladni.

A Volkswagen elsősorban nagyobb parkolók és mélygarázsok felturbózására szánja a megoldását. Ezeken a helyeken akár több ilyen eszköz is bevethető lenne, ami gyakorlatilag garantálná, hogy szinte korlátlanul lehetne kiszolgálni az elektromos autók által támasztott igényeket. Az ötlet további előnye, hogy minimális fizikai helyen kívül nincs szükség semmiféle komolyabb gépészeti munkára a telepítéséhez.