A Bing kereső ChatGPT-s verziója csak a kezdet: a vállalatnál már arról beszélnek, hogy minden eszközükbe beépítik valamilyen módon a mesterséges intelligenciát.

bot

A Microsoft mesterségesintelligencia-platformokért felelős alelnöke a hét elején jelentette be az Azure OpenAI Service általános elérhetőségét, amelynek keretei között az OpenAI-jal folytatott együttműködés részeként hozzáférhetővé teszi annak MI-chatbotját, a ChatGPT-t is. Maga az Azure OpenAI egy olyan szolgáltatás, amelyen keresztül igénybe vehetők és az adott feladatokhoz igazíthatók az olyan fejlett MI-modellek, mint a GPT-3.5, a Codex vagy a DALL-E 2, és azok hozzá is igazíthatók adott feladatokhoz.

A társaság hivatalos blogján közzétett bejegyzében a ChatGPT bevezetésére nem határoztak meg konkrét időpontot, de a Microsoft kiemelte, hogy a tavaly novemberben bejelentett Azure OpenAI szolgáltatást már olyan vállalati ügyfelek használják, mint a KPMG vagy az Al Jazeera. A szoftvercég vezérigazgatója kedden, a davosi Világgazdasági Fórumon arról beszélt a Wall Street Journal paneljében, hogy terveik szerint minden eszközébe beépíti az OpenAI megfelelő MI-termékeit, így azok között a ChatGPT-t is.

Az MI végül mindent átalakít

Satya Nadella megfogalmazása alapján a Microsoft minden termékében megjelennek valamilyen módon ugyanazok a mesterséges intelligenciára épülő képességek, ezzel teljes mértékben átalakítva azokat. A kommentárok megint kiemelik, hogy az MI-modellek hiába vetnek fel eddig meg nem válaszolt kárdéseket a szerzői jogtól kezdve alkalmazásuk szélesebb társadalmi hatásáig, az erejüket már a Microsoft és az OpenAI is demonstrálta – nem véletlen, hogy már a Google is a ChatGPT-s Bing keresőtől félti az üzletét.

Az Azure OpenAI Service-ről szóló legújabb bejelentés egyébként nem sokkal azután érkezett, hogy a Semafor beszámolt a Microsoft és az OpenAI tárgyalásairól egy 10 milliárd dolláros befektetéssel kapcsolatban. Mint ismeretes, a Microsoft 2019-ben már beletolt egymilliárd dollárt a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégbe, annak legújabb dobása, a november végén indított ChatGPT chatbot pedig rövid idő alatt is őrült népszerűségre tett szert változatos képességeivel az esszéktől a programkódok írásáig.

Forrás: bitport.hu