A tiltásnak persze nincs sok értelme, ameddig más módon továbbra is bárki hozzáférhet a technológiához. A hosszabb távú megoldás egyesek szerint az oktatás rendszerének amúgy is esedékes átalakítása lenne.

ChatGPT

A Chalkbeat oktatási portál beszámolója szerint New Yorkban letiltották a diákok és a tanárok iskolai hozzáférését a mesterséges intelligenciára épülő ChatGPT chatbothoz, amelyről rövid publikus karrierje során már kiderült, hogy mennyire meggyőző és élethű írásokat képes generálni. A kormányzati oktatásban működő eszközökön és internetes hálózatokon ennek megfelelően blokkolták a program elérését, tekintettel annak a „diákok tanulására gyakorolt ​​negatív hatásaira, valamint a tartalmak biztonságával és pontosságával kapcsolatos aggályokra”.

Ahogy arról nemrég mi is beszámoltunk, a robot legnagyobb felhasználói azok a diákok lettek, akik egyre gyakrabban készítik szoftveres támogatással a beadandó esszéiket. Ez még akkor is igaz, ha az MI-algoritmusok ugyan szemantikailag és szintaktikailag is korrekt szövegeket hoznak létre, a tartalom azonban nem mindig koherens, a program érzékeny az online toxicitásra, nem tudja megfelelően ellenőrizni az általa felhasznált információ hitelességét – sőt esetenként kitalált válaszokat is adhat, amire a kutatók az „MI-hallucináció” jelenségeként hivatkoznak.

ChatGPT nélkül sem tökéletes minden

A riportból kiderül, hogy az Egyesült Államok legnagyobb helyi iskolarendszerében végrehajtott lépés továbbgyűrűző hatásokkal járhat, mivel már országszerte megy rajta a vita, hogy miként lenne érdemes reagálni az új technológia gyors terjedésére. Az a képesség, hogy a robot tökéletes esszéválaszokat ad(hat) a témák széles körében, mostanra komoly fenntartásokat keltett sok intézményben és oktatóban, amennyiben a program csalásra és plágiumra ösztönözhet, mellesleg pedig értelmetlenné teszi az íráskészséget fejlesztő feladatok kiadását.

A New York-i oktatási osztály szóvivője szerint az ilyen eszközök alkalmasak rá, hogy gyors és egyszerű válaszokat adjanak a feltett kérdésekre. Az iskolákban azonban a kritikus gondolkodást és a problémamegoldó készségeket próbálják fejleszteni (legalábbis arrrafelé), ennek pedig ellentmond az alkalmazásuk. A hallgatók persze továbbra is igénybe vehetik az oldalt saját eszközeikről vagy más internetes hálózatokról, de az érintettek intézmények is kérhetnek soron kívüli hozzáférést, ha például tanulmányozni szeretnék a mögötte dolgozó technológiát.

Mások szerint persze nem pánikolni kell, hanem kereteket kell szabni a technológia alkalmazásának: erre példának éppen a Google-t hozzák fel, ami 12-20 éve hasonló félelmeket keltett azzal, hogy onnantól a diákok mindenre megkereshetik a választ az interneten. A Chalkbeat által idézett egyik oktató szerint amúgy is ideje lenne eltávolodni a tudás helyett rubrikák kitöltéséről szóló tanítástól. Ez utóbbira a ChatGPT tényleg fenyegetést jelent, de a probléma sokkal kisebb lenne, ha a diákokat az iskolai feladatok is a „tudni érdemes dolgok felfedezésére” ösztönöznék.

Forrás:bitport.hu