A kínai Ehang két éve bemutatott robotrepülője masszív tesztsorozaton ment keresztül, és már emberi utassal is sikeres repüléseket hajtott végre.

A kínai, amerikai és szingapúri alapítókkal 2014 óta működő Ehang intelligens légi közlekedési megoldások (önvezérlésre képes repülő drónok) fejlesztésével foglalkozik. A több mint 200 alkalmazottat foglalkoztató társaság központja Kantonban működik, de már Pekingben, Sanghajban és San Franciscóban is jelen vannak. Termékeik között már kereskedelmi és konzumer drónok, illetve különbözö irányítási technológiák is vannak, de a legnagyobb hírverést a cég Ehang 184 típusú utasszállító drónja kapta, amely a világ legelső működőképes megoldása volt ebben a kategóriában.

Vizsnyai Informatika

Az egy személy szállítására alkalmas Ehang 184 két évvel ezelőtt mutatkozott be a Las Vegas-i CES kiállításon, akkor még csak prototípus formájában. Akkor meglehetős szkepticizmus kísérte az új modellt, sokan megkérdőjelezték, hogy lehetséges-e emberek szállítására alkalmas kvadkoptert építeni, és ha igen, akkor van-e bármi értelme az ilyesminek. Az Ehang néhány napja kiadott közleménye, amely a drón tesztrepüléseiről számol be, viszont egy dolgot világossá tesz: a gyártó nem viccnek szánta az utasszállító robotrepülőt, amelyet már élő utasokkal is kipróbáltak.

Már a kétszemélyes modell is felszállt

A 40 próbautas között volt a kantoni polgármester-helyettes és az Ehang alapító vezérigazgatója is, aki szerint ezek a repülések bizonyították a gép stabil és biztonságos működését. Az elmúlt két évben több mint 150 mérnök ezernél is több repülést végzett az Ehang 184-gyel, amelyek során a meghatározott 300 méteres emelkedést, a 230 kilogrammos teherbírást és a 130 km/h sebességgel megtett 15 kilométeres utazásokat tesztelték, tekintettel a különféle időjárási körülményekre és látási viszonyokra is. Az egészet a cég új videója segít elképzelni:

Ahogy a fenti filmen is látható, az Ehang már fejleszti a drónok manuális irányítását, ami szerintük sokat hozzátesz az utazás élményéhez, ezen felül már elkészítették és ki is próbálták a repülő két utast (összesen 280 kilogramm terhet) szállító változatát is. A gyártó elvileg pontos útitervvel rendelkezik az utasszállító drónok piacosításával kapcsolatban, de arra ők is felhívják a figyelmet, hogy hosszú, kis lépésekből álló folyamatról van szó, ami általában jellemző a transzformatív technológiák fejlesztésére és alkalmazására, tekintettel a megfelelő szabályozás kialakítására is.

Sok apró lépés vezet a repülő robottaxihoz

Az Ehang 184-et nagyjából 23 perces repülésekre tervezték, amelyek során az utasnak elvileg nem kell törődnie a gép irányításával: csak megadja a kívánt célt, aztán nézelődik, amíg a drón le nem száll a megfelelő helyen. A drón teljesen autonóm módon emelkedik fel és repül, tervezi meg az útvonalát, kerüli ki az akadályokat és landol. Amennyiben légy kerül a levesbe, lehetőség van a távoli irányításra is, hogy a megfelelő helyekre telepített irányítóközpontokból azonnal átvegyék az ellenőrzést a gép fölött – az ellenőrzőpontok kialakítása nyilván a gyakorlati alkalmazás része lesz.

Az Ehang szerint az új piac legelőször a tehetős ügyfelek szórakoztatásáról szól majd, de ahogy kialakulnak a repülési útvonalak, és ahogy a flották felállításával (plusz a humán pilóták kiiktatásából származó megtakarításokkal) az árak is csökkennek, úgy a szolgáltatás egyre szélesebb körben válhat elérhetővé. A moziban látott légitaxi-szolgáltatás megjelenésére természetesen még várnunk kell. Az Ehang mindenesetre tavaly már megszerezte az AS9100C nemzetközi minőségbiztosítási tanúsítást, és a Nevada államban 2016-ban megszerzett tesztengedélyek mellett tavaly a kínai polgári légügyi hatóság különleges engedélyét is megkapta a kísérleti repülésekre.

 

Forrás: bitport.hu