fbpx
+36 (27) 996-070
+36 (30) 507-5148
info@vizsnyai.hu
IT rendszerüzemeltetés és rendszergazda szolgáltatás kis- és középvállalkozások részére Budapest és környékén

Titokzatos kártevő fertőzi az új Maceket

Titokzatos kártevő fertőzi az új Maceket

A Silver Sparrow egyik változata kifejezetten az Apple saját fejlesztésű M1 csipjeivel szerelt számítógépeket veszi célba, ám az egyelőre nem világos, pontosan mit is akar elérni vele a “gazdája”.

 

Apple M1

Alig pár hónappal ezelőtt jelentek meg az Apple első számítógépei, melyekben az ARM-alapokon nyugvó saját fejlesztésű M1 processzorok dolgoznak. Az inteles korszak befejezését jelentő új Macintoshokra azonban már a kártékony programok írói és terjesztői is felfigyeltek.

Kanári mondja verébnek

Egy amerikai biztonsági cég, a Red Canary szakemberei nemrégiben fedezték fel azt az új macOS-re írt malware-t, amely a hírek szerint már közel 30 ezer eszközt fertőzhetett meg. A Silver Sparrow (ezüst veréb) néven hivatkozott kártevő azonban több szempontból is fura madárként viselkedik.

A program már a településekor különlegességeket mutat, ugyanis a macOS Installer JavaScript API-n keresztül futtat parancsokat, ami ugyan legitim programok esetében nem példa nélküli, ám malware-nél még ilyesmivel nem találkoztak a biztonsági cég kutatói. Ez a módszer egyébként megnehezíti a kutatási munkát is.

Amint a veréb befészkeli magát a célpont rendszerébe, két dolgot tesz: egyrészt “hazatelefonál”, hogy rendben települt, másrészt óránként rákérdez egy szervernél, hogy kell-e valamit tennie. A kutatók egy héten keresztül futtatták a malware-t, azonban az azon kívül, hogy folyamatosan készenlétben volt, semmiféle kártékony akcióba nem kezdett.

Nem egyedülálló dolog, ám szintén említésre érdemes, hogy a kód tartalmaz egy önmegsemmisító opciót is. Ezt általában azoknál a hekkelési akcióknál alkalmazzák, ahol elsődleges fontosságú a felfedezés esélyének a minimalizálása. Ugyanakkor a Silver Sparrow esetében eddig egyetlen eseteben sem derült ki, hogy leradírozta volna magát a fertőzött rendszerről, úgyhogy ez csak egy újabb kérdőjel marad a vírus furcsaságainak a listáján.

Komoly, de bizonytalan célú fenyegetés

A kártevő elterjedtségét mutatja, hogy eddig 153 országban fertőzött. A legtöbb esetet az Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban regisztrálták. A Silver Sparrow felfedezői szerint ugyan a nem kívánt algoritmus nem próbált valóban kártékony akciókba kezdeni, de az, hogy külön M1-es gépekre készített variánssal is rendelkezik, illetve hogy relatíve sok Macintosh-ra került máris fel, azt mutatja, hogy komoly fenyegetésként kell tekinteni rá. Már csak azért is, mert senki nem tudhatja, melyik óránkénti bejelentkezéskor érkezik a “gazdáitól” egy friss parancs.

A Silver Sparrow egyébként mindössze a második, kifejezetten az M1 processzorra célzott malware, ám mivel a gépek csak tavaly év vége óta kaphatók, így a gyártó Apple semmiképpen nem lehet boldog a fejlemények miatt.

Forrás: bitport.hu

Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?