A beszédfelismerési technológiák az utóbbi években oly mértékben fejlődtek – a felhőalapú számítástechnikának is köszönhetően -, hogy az Amazon, a Google és az Apple által létrehozott virtuális asszisztensek hamar népszerűvé váltak a fogyasztók körében.

Mesterséges intelligancia

Ebből kifolyólag egyáltalán nem meglepő, hogy ez a nyelvi technológia a munkahelyeken is folyamatosan terjed. A beszédfelismerés legfontosabb felhasználási lehetőségei az irodákban először az alkalmazottak termelékenységének növelésében segít, és a munkafolyamatok automatizálását tűzte ki célul.

A Mesterséges Intelligencia (A.I.) technikák fejlesztésének hála a beszédfelismerő rendszerek pontossága jelentősen javult, a Google és más cégek már 95%-os pontossággal dolgoznak!
Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, hogy idáig eljuthassunk az emberi hang felismerésében, de mára már fantasztikus eredményeket lehet elérni ezen a területen.

A vállalkozások számára a beszédtechnológiák felhasználásának négy fő lehetősége van:

  1. A „beszédből szöveg” technológiát használhatjuk olyan célokra, mint például az e-mailek diktálása. Ezek annál pontosabbak lesznek, minél többet használják őket.
  2. A „szövegből beszéd” módszernek hasznos előnyei vannak a mobil beállításokban, mint például a személyes podcastok (az RSS-hez hasonló szolgáltatás, mellyel a hanganyagokat akár internetkapcsolat nélkül is meghallgathatjuk) létrehozása a dokumentumok vagy jegyzetek áttekintése során.
  3. A „beszédfelismerés” lehetővé teszi a társalgási interakciókat virtuális asszisztensek segítségével, parancsok kiadásával, mint például a dokumentumok megkeresése vagy a naptár bejegyzések létrehozása.
  4. És végül, a „beszédelemzés” segíthet a vállalati „érzelemelemzésben”, amely hasznos lehet interjú során, vagy képzések esetén.

A fejlődés nagyobb mérföldkövei:

2011-ben az Apple elindította ‘Siri’-t, ami beszélgető interakciókat valósított meg, és a beszédtechnológiát a nagyobb tudatosság felé terelte.

2015-ben az Amazon létrehozta az ‘Echo’-t és az ‘Alexa’ virtuális asszisztensét, otthoni használatra, amely rendkívül népszerűnek bizonyult.

Nemsokkal később pedig az ‘Alexa for Business’ bemutatásával a munkahelyekre is betört. Azonban nem ő az egyedüli vállalat, ami az üzleti szféra virtuális asszisztensekkel történő megcélzását tervezi: a Cisco Spark Assistant, a Microsoft Cortana, a Voicera Eva, a Nuance Dragon és az IBM Watson Assistant szintén üzleti célokat szolgál ezen a területen.

A munkahelyi beszédfelismerési rendszerek után érdeklődő vállalkozásoknak számos kérdést fel kell tenniük, mielőtt továbblépnének ezen a területen. Az első és legfontosabb, hogy melyik céggel társul és melyik fejlesztéseit alkalmazza vállalatában. A legfontosabb felhő szolgáltatók – az Amazon, a Google, a Microsoft és az IBM – mind beszédtechnológiát nyújtanak, de mindegyiknek megvan a saját erőssége. Ezeket kell mérlegelni és kulcsfontosságú az is, hogy meghatározzuk azt, hogy mit szeretnénk elérni ezzel az újítással.

Mesterséges intelligancia