Legalábbis az Airbus ezt szeretné, a cég már ebben az évben összehozná az egyetlen utast szállító, önvezető légi taxi éles tesztjét.

Vizsnyai Informatika

Az Airbus alig egy évvel ezelőtt vetette bele magát az önvezető repülő járművek fejlesztésébe, de már a közeljövőben is kézzel fogható eredményeket ígér: állítólag még az idén tesztelni fogja az egy utas szállítására képes, autonóm légi taxi prototípusát. A társaság elképzelései szerint az új járművek, amelyeket az ügyfelek természetesen egy mobil alkalmazáson keresztül rendelhetnek házhoz, képesek lesznek rá, hogy egy gombnyomásra felemelkedjenek a levegőbe, és rövid úton leküzdjék a dugókat és esetleges forgalmi akadályokat.

A repülőgépgyártó vezérigazgatójának megfogalmazása szerint egy évszázaddal ezelőtt a városi közlekedést a föld alá költöztették, most pedig adottak hozzá a technológiai feltételek, hogy a felszín fölé emeljék. Tom Enders a müncheni DLD konferencián elismerte, hogy az Airbus törekvései még a kísérleti fázisban járnak, de világossá tette, hogy cége nagyon komolyan veszi ezt a stratégiai irányt, amely egyébként nem csak a légszennyezés, de a városi infrastruktúra tervezési költségeinek csökkentéséhez is hozzájárulhat majd.

Drasztikusan megváltoztatnák a városi közlekedést

A Vahana néven futó projektet 2016 februárjában indította az Airbus A^3 kutatás-fejlesztési részlege, az új jármű első tervei pedig a harmadik negyedévben készültek el. A vállalat Szilícium-völgyben dolgozó mérnökei augusztus óta építgetik és tesztelik az önvezető repülő jármű különféle alrendszereit. Az Airbus munkája persze nem csak a műszaki kihívások megoldásából áll: ugyanannyi, ha nem hosszabb időbe kerül majd a szabályozók által az autonóm légi közlekedés elé gördített akadályok leküzdése is.

Enders nyilván bízik benne, hogy a társaság jövőképe a gyakorlatban is megvalósítható lesz, bár az önjáró repülők és drónok kapcsán az amerikai (de amúgy bármilyen) hatóságok egyelőre igen konzervatív hozzáállást tanúsítanak. Ez abból a szempontból nem is csoda, hogy precedens nélküli és igen összetett kérdésről van szó, amit a repülésbiztonsági szempontok mellett sokféle, például adatvédelmi oldalról is alaposan át kell gondolni.

Az Airbus első embere bevallottan nem rajong a Star Wars filmekért, azt azonban teljesen reális elképzelésnek tartja, hogy egyszer majd repülő autók népesítsék be a nagyvárosok fölötti égboltot.

Az Airbus természetesen nincs egyedül az autonóm légi járműveket célzó terveivel. Mások (Aeromobil, Terrafugia, EHang) is mutattak már be ilyen koncepciómodelleket, sőt az Airbus szervezetén belül is vannak más részlegek, amelyek hasonló projekteket gondoznak: a Skyways szintén ebben az évben kezdi meg Szingapúrban egy drónokra épülő házhozszállítási szolgáltatás tesztelését, a City Airbus pedig ugyancsak mobil alkalmazásból hívható, sok utast szállító önvezető helikoptereket fejleszt.

Az összefogás gyorsíthatja fel a folyamatokat

Tavaly októberben az Uber is közzétett egy tanulmányt, amelyben a városi légi közlekedés új lehetőségeit tárgyalja. Az Uber Elevate néven hivatkozott, függőlegesen fel- és leszálló járművekre épülő program az autók fenntartásához képest alacsonyabb költségeket és az utazási idő drasztikus csökkentését ígéri, együttműködést szorgalmazva a járműgyártók, a szabályozó hatóságok és a kormányzati szervezetek között, ami a vállalat szerint már egy évtizeden belül gyakorlati eredményeket hozna.

Az Airbus körülbelül ugyanilyen távon képzeli el a Vahana fejlesztéseinek piacosítását, amitől átütő sikert remél elsősorban a közlekedési szolgáltatók között, legyen szó személy- vagy áruszállításról. Az A^3 vezérigazgatója, Rodin Lyasoff szerint az akkumulátor, a hajtás vagy a különböző avionika megoldások nem okozhatnak problémát, a legnagyobb kihívást az autonóm járművek megbízható érzékelő-elkerülő rendszerének kidolgozása jelenti. Ilyenek az autóiparban már léteznek, azonban a légi közlekedésben még nem igazán állnak rendelkezésre kiérlelt megoldások.

 

Forrás: bitport.hu