Hogyan bírták a rendszerek élesben a stressztesztet? Megerősítette-e a vállalatokon belül az informatikát a járványhelyzet? Létezik-e válságálló IT? Mások mellett ezekre a kérdésekre is válaszokat kerestünk a Bitport tizenegyedik CIO Hungary konferenciáján.

ciohungary2020

A CIO Klub tagjainak egyértelmű visszajelzése is megerősítette, hogy a távmunka mindennapi életünk részévé vált, de éppen ezért felértékelődtek és a korábbinál is fontosabbá váltak a személyes találkozások. A Bitport kétnapos CIO Hungary konferenciájára az idén rendhagyó időpontban, augusztus végén került sor, hogy az egészségügyi helyzethez igazodó körülmények között ebben az évben is lehetőséget biztosítsunk az eszmecserére a hazai informatikai vezetők legrangosabb szakmai fórumán.

A rendhagó helyzet természetesen a 2020-as CIO Hungary legfőbb témáját is meghatározta, mivel évtizedek óta nem volt ennyire aktuális a válságálló IT kérdése. A világméretű járványhelyzet miatt sok vállalatnál létkérdéssé vált a digitális transzformáció, így a digitalizáció eszközei is mérlegre kerültek. Az új körülmények között az informatikában is óriási lökést kapott, ezzel pedig az üzleti döntéshozók számára is egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a jól megválasztott új technológiák ígéretei nem feltétlenül marketingszólamok.


Az idei konferencia keynote előadója a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság elnöke, a Vodafone Magyarország korábbi elnöke, Beck György volt, aki programtervező matematikusként és a magyar IKT ipar egyik legsikeresebb menedzsereként az informatikai vezetők szerepének változását mutatta be a pályán eddig eltöltött 42 éve során, a számítástechnikai osztályvezetőktől egészen a Chief Data Officerek megjelenéséig.

A járványhelyzet digitális hatásairól szólva megint kiderült, hogy az IT és az üzlet kapcsolata konjunktúrában is problémás, de a válsághelyzetek még inkább problémássá teszik a viszonyt. A következő időszakban a főinformatikusok szerepe Beck György szerint is meghatározó lesz. Bár a világjárvány kitörésekor nem voltak különösebben optimista várakozásai a digitalizáció tekintetében, a távmunkára vagy távoktatásra való tömeges átállás rövid idő legalább alatt kétévnyi, bizonyos számítások szerint pedig akár egy évtizednek megfelelő ugrást hozott a digitális szolgáltatások használatában.

Egymást érik az állóképességi tesztek

Az Invitech vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese, Kemendi Zsolt a fizikai állóképesség párhuzamán keresztül beszélt az üzleti szervezetek erőnlétének és a folyamatos versenyzés képességének felépítéséről, ami ezen a területen is nehezen, csak mostanihoz hasonló kritikus helyzetekben visszamérhető dolog. Az előadás annak a lehetőségeit járta körül, hogy miként lehet csapatokat motiválni a saját és vállalati célok elérése érdekében, illetve hogyan kezelhetők rugalmasan a rekord gyorsaságú változások és újítások.

ciohungary2020

Tanács Lajos, a Wunderplan ügyvezető igazgatójának prezentációjával a projektportfólió-menedzsment kihívásaira kanyarodtunk rá, ami ugyancsak aktuális kérdés a koronavírus-válság idején. IT-vezetőként a körülmények ellenére, vagy éppen azokat meglovagolva kell leszállítani a tömegével érkező, ambiciózus határidőkkel és elvárásokkal meghatározott projekteket. A mostani előadás olyan alapelveket vázolt fel, amelyek nem csak a koronavírus idején, hanem bármikor segíthetnek benne, hogy az IT a folyamatos tűzoltás helyett valódi, minőségi eredményeket szállítson.

Az ügyfelek IT-kereteinek szűkülése és az új licencek értékesítése mellett a szoftvergyártók célszámai nem sokat változtak, így a válság közepette a szoftverauditok is szaporodnak. Mivel a koronavírus-járvány kapcsán a vállalatok többsége rapid licencvásárlásokra kényszerült, ez különös hangsúlyt helyez az „auditálló” informatikára. Zsoldos Sándor, az IPR-Insights vezérgazgatója a szoftverpark használaton kívüli elemeinek értelmetlen jogi kockázatairól és a jogszerű felhasználások mellett is felesleges kiadásairól beszélt, kitérve a home office licencelési problémáira és más időszerű kérdésekre.

Ide tartoznak az alternatív beszerzési lehetőségek is, amelyekkel összefüggésben Alfred Girr, a Relicense AG Kelet-Európáért felelős értékesítési igazgatója mutatta be a régió használtszofver-piacának egyik legnagyobb szereplőjét. A prezentáció középpontjában a Microsoft egyre agresszívebbnek mondott tárgyalási és audit gyakorlata állt, ami az ügyfeleket is kihívások elé állítja; az előadás ehhez képest az ügyfelek valós igényeinek azonosításába igyekezett betekintést nyújtani a Relicense és partnerei részéről, komoly megtakarítást ígérve a szállító standard árazásával összehasonlítva.

Tovább az első napi beszámoló folytatására »

Forrás: bitport.hu