Összeszedtük a legelterjedtebb és gyorsan bevezethető rendszereket, hogy elindulhasson a távmunka.

video konferencia

Soha nem voltak ilyen népszerűek a videokonferencia-rendszerek, mint amióta a koronavírus-járvány lecsapott. Amelyik vállalat teheti, átáll távmunkára, de az oktatás is egyik napról a másikra terelődött át online csatornákra.

Összeszedtük a legelterjedtebb videokonferencia-rendszereket, melyeket viszonylag gyorsan és egyszerűen be lehet vezetni akár a vállalatoknál, akár az iskolákban. A választási szempontok összegyűjtésében Leveli András, az LSK Hungária fejlesztési vezetője volt a segítőnk.

Kiegyenlített a szolgáltatáskínálat

Mint Leveli mondta, saját tapasztalatuk teljesen egybeesik a nemzetközi trendekkel: itthon is nagy az érdeklődés a videokonferencia-rendszerek iránt. A vállalatok most nem az ár alapján választanak. Sőt az alapfunkcionalitás meglétén túl sokszor egyetlen szempont van: gyorsan és könnyen lehessen implementálni. Ennek azonban közel sem csak a jelenlegi kényszerhelyzet az oka. A korábbi klasszikus videokonferencia rendszerekkel (Tandberg, Polycom) szemben a ma elterjedt megoldások – például a Microsoft Teams/Skype for Business, Google Hangouts Meet, LogMeIn GoToMeeting, Cisco WebEx, Zoom, BlueJeans stb., egytől egyig nyitottak: minden internetképes eszköz (PC, tablet, mobil) bekapcsolható rugalmasan a kommunikációba. Ebbe az irányba mozdult el egyébként a Polycom utódja, amely Poly néven fut, valamint a Tandberget megszerző Cisco is ebbe az irányba vitte el a fejlesztést.

A másik ok, véli Leveli, hogy a videokonferencia-rendszerek kilencven százalékban ugyanazokat a funkciókat tudják, legfeljebb a felület, a kezelés módja más. Mindegyiktől elvárható, hogy biztosítson egyéni és csoportos beszélgetési lehetőségeket (szöveg, hang, videó), képernyőmegosztást, dokumentummegosztást és -kezelést. Ez a szolgáltatáskínálat a cégek jelentős részének most bőven elegendő.

Leveli András

Leveli András (LSK Hungária): az alapfunkcionalitás meglétén túl sokszor egyetlen szempont van, hogy azonnal és könnyen lehessen implementálni

A Microsoftnak és a Google-nek van némi helyzeti előnye – mondta lapunknak a fejlesztési igazgató. Az LSK tapasztalata ugyanis az, hogy aki az irodai alapinfrastruktúrát Microsoft eszközökre (Exchange, Office 365 stb.) építi, jellemzően Microsoft Teams/Skype for Businesst választ. Ennek ugyanis óriási előnye, hogy beleintegrálták az Office 365-be. Így bizonyos előfizetések eseténe a Word, az Excellel stb. mellett ott lesz a Teams is, amihez megkapjuk a teljes szerverhátteret (pl. Exchange Server), a levelezést, a naptár funkciókat és így tovább. Ugyanígy a Google Suite-re építkező cégek is inkább a Google Hangouts Meetet választják. Leveli praxisában még nem fordult elő, hogy a Microsoft alapokhoz valaki Hangouts Meetet vagy Google Mailre épülő kommunikációhoz Teamst válasszon.

Az egyéb rendszerek esetében pedig nagyon sokat számítanak olyan szempontok, mint az implementáció egyszerűsége, konfigurálhatóság, a plusz szolgáltatások, a rugalmasság stb. Sőt még a szubjektív szempontok is, hogy a döntéshozónak melyik rendszer szimpatikus – például, hogy melyik kezelőfelülete tetszik.

Az integráció aranyat ér

Két rendszer az integráltsága miatt élvez előnyt: a Microsoft Teams (ami mellet él még a Skype for Business is) és a Google Hangouts Meet. A Microsoft Teams nem önálló termék, hanem a Microsoft Office 365 Suite része, de aki rendelkezik Microsoft-fiókkal, hozzáfér a Teams ingyenes verziójához. Ez 300 résztvevőig használható és az alapszolgáltatások mellett biztosít például vendéghozzáférést. Van hozzá felhasználónként 2 GB (csapatonként max. 10 GB) tárhely is. Nem támogatja viszont az ütemezett meetingeket, telefonhívásokat vagy audiokonferenciákat.

A Teams lehetőségeit egyébként ott tudják kihasználni a legjobban, ahol az Office 365 Business vagy Enterprise verziójával dolgoznak (korlátlan videokonferencia HD felbontásban, fájlmegosztáshoz felhasználónként 1 TB felhős tárhely, ütemezési lehetőség közvetlenül az Outlookból, SharePoint-együttműködés stb.). A Microsoft bejelentette, hogy a világjárvány miatt a vállalatok hat hónapig ingyen használhatják a Teams prémium verzióját.

Ahogy Leveli András mondta, a Google Hangouts Meet előnye is az, mint a Teamsé: integrálták egy irodai szolgáltatáscsomaggal. Nem is érhető el önállóan, csak a G Suite részeként. A G Suite alapcsomag Európában havi 5 euró, a Business csomagért 10, míg az Enerprise-ért 23 eurót kell fizetni havonta és felhasználónként (az árak és a szolgáltatáskínálat itt érhető el). Nagyjából ugyanazokat a szolgáltatásokat biztosítja – a G Suite-integráció terén is –, mint a Teams. Bár a legtöbb Google-szolgáltatáshoz hasonlóan ezt is Chrome-hoz fejlesztették, korlátozottan használható Internet Explorer 11-ben is (az Edge-t ezek a korlátok már nem sújtják). Az Enterprise változatban különleges extrák is vannak: például akár 100 ezer nézőnek lehet élő videoközvetítést sugározni (erre valószínűleg keveseknek lesz szükségük). A Google átmenetileg ingyenessé tett bizonyos távmunka-funkciókat a G Suite és a G Suite Education verziót használóknak.

A függetleneket is érdemes megnézni

Zoomnak két komoly előnye is van: egyszerű használni, és van egy ingyenes alapverziója. Ha tehát valakinek most rapid megoldást keres, és nincs ideje mérlegelni egyéb – távlati – szempontokat, ezzel elindulhat. A freemium verzió száz részvevőig használható, de egy konferenciamegbeszélés max. 40 percig tarthat (ez akár előny is lehet). A Zoom minden alapfunkciót kínál (HD hang- és videó, hangszóró nézet, helyi felvétel, teljes képernyős nézet, együttműködési funkciók – privát és csoportos csevegés, képernyőmegosztás stb.), és természetesen mobilon is használható. A Pro verzió 15 dollár, a Business és az Enterprise pedig 20 dollár havonta (a csomagok itt hasonlíthatók össze). Ezek olyan kiegészítő funkciókat biztosítanak, mint például korlátlan (24 órás) meetingek, fejlett adminisztrátori opciók, felhős tárolás, illetve a REST API-n keresztül integrációs lehetőségek (pl. a Slackkel).

Az alig tízéves BlueJeans is fontos szereplője a piacnak böngészőalapú (WebRTC) megoldásával. Lehet használni appal és böngészőből is, és nem csak szervezett találkozókhoz, hanem spontán kapcsolatok felépítésére is. Integrálható olyan üzleti alkalmazásokkal is, mint a Microsoft Teams vagy a Slack. Van olyan szolgáltatása (BlueJeans Gateway), amivel összekapcsolhatók a különböző videokonferencia-rendszerek egymással.

Szempontok a választáshoz

Ezeket a paramétereket érdemes minden rendszernél megvizsgálni.

Első kör
● Zökkenőmentes integráció (nem áll tőle fejre és képes kiszolgálni a jelenlegi rendszer)
● Csoportos és személyes beszélgetések támogatása (szöveg, hang, videó)
● Mobilbarát (mobilról is be lehet kapcsolódni a megbeszélésbe)
● Egyszerű kezelhetőség (bárki, akár a portás is képes legyen használni)

Második kör
● Dokumentummegosztási lehetőségek
● Vezérlésátadás (közös dokumentumszerkesztés)
● Közös és személyes felhős tárhely (ahol a közös munka alapanyagi és eredményei tárolhatók)
● Megbeszélés mentésének (video/hang) lehetősége
● Interoperabilitás (más rendszerekkel történő zökkenőmentes együttműködés miatt)

Ha még mindig kevés
● Zavaró háttérzaj szűrése, akusztikus kerítés (pl. otthoni munkánál a családi tevékenység zajainak kiszűrése)
● Távoli menedzsment lehetősége (hogy a rendszergazda bárhonnan és bármikor segíthessen)
● Élő közvetítés lehetősége nagyszámú felhasználónak (csak speciális esetekben kellhet)
● Skálázhatóság (ki tudja, mit hoz a jövő)

Négy éve került a LogMeIn tulajdonába a Citrix távelérés- és távkonferencia-üzletága és vele a GoToMeeting, amit azóta a magyar gyökerű szoftverfejlesztő vállalat némileg átalakított, így böngészőben is működik, de van hozzá desktop és mobil app is. Szakértők elsősorban a találkozók tervezésére és indítására is szolgáló menedzsmentfelületét dicsérik, amelyen azonnal elérhető minden lényeges információ. Az előfizetés 11 euró körül indul (alapváltozat). A GoToMeeting széles körű integrációs lehetőségeket biztosít, és van néhány extra szolgáltatása is, például a vezérlésátadás, azaz amikor a dokumentumot megosztó átadja a lehetőséget a többi résztvevőnek, hogy valós időben szerkesszék az adott dokumentumot. (Ezt a lehetőséget egyre több videokonferencia-rendszer, pl. a Microsoft Teams is támogatja.) A koronavírus-járvány miatt a LogmeIn is ingyenessé tette három hónapra bizonyos termékeit, többek között a GoToMeetinget egészügyi és oktatási intézményeknek, kormányzati és önkormányzati szerveknek és nonprofit szervezeteknek.

Végül, de nem utolsósorban ne feledkezzünk meg az online konferenciaalkalmazások veteránjáról, a Cisco WebExről se, amely 2007-ben került a Cisco tulajdonába. Ezt a világjárvány miatt szintén ingyenessé tették 100 résztvevőig. Az ár egyébként havi 13 euró körül indul felhasználónként, míg a legnagyobb csomag (Enterprise) közel 26 euró. A változatok elsősorban a menedzselési, integrációs és a felhős tárolási lehetőségekben különböznek. A Plus csomagnak például olyan adminisztrációs felülete van, amelyen keresztül a felhasználói információk szinkronizálhatók a Microsoft Exchange-dzsel és az Active Directoryval.

Ön is videokonferencia-rendszerrel küzd? Írja meg a problémáit az info kukac vizsnyai pont hu címre!

Forrás: bitport.hu