A DoNotPay legújabb szolgáltatása a bejövő leveleket szkenneli, és szpemekre vadászik, leiratkozik vagy magától intézi a pénzbeli visszatérítéseket.

DoNotPay

A már hat éve működö DoNotPay alkalmazás kezdetben a londoni és New York-i parkolási bírságokat vagy a járatok késése miatti kártérítési igényeket kezelte meglehetősen egyszerű, de hatékony módon. A projekt akkor az internetes robotok értelmes felhasználását tűzte a zászlajára, amiben a DoNotPay-t fejlesztő – akkor még – egyetemista szerint messze több volt a pizzarendeléseknél vagy az online levélszemét gyártásánál.

A kezdetben teljesen ingyenes szolgáltatást először egy nem túl összetett chatbot vitte, ami igen-nem válaszok alapján kiválasztotta a megfelelő űrlapokat, és a szükséges adatok megadását követően a felhasználók rendelkezésére bocsátotta a beadványokat, A DoNotPay már ilyen eszközökkel is 250 ezer beadványából 160 ezret vitt sikerre az első két évben, több mint 4 millió dollárt spórolva a nem feltétlenül jogosan megbüntetett autósoknak.

A kezdeményezés 2016-ban alakult üzleti vállalkozássá, tevékenységét pedig fogyasztóvédelmi és munkajogi kérdésekkel bővítette, sőt a fenti modellben hajléktalanok vagy menekültek problémáival is foglalkozni kezdett. Az azonos nevű alkalmazás 2018 óta a személyes adatok nem megfelelő kezelésével kapcsolatban is segít a felhasználóknak, miután a cég alapítója személyesen is érintett volt a Cambridge Analytica botrányában.

A DoNotPay jelenleg már több mint százféle robotot üzemeltet, és miután a nyáron 12 millió dollárnyi befektetői tőkét szerzett, nekiállhatott a további terjeszkedéshez szükséges technikai háttér és szakértelem felépítéséhez. Ahogy akkor írtuk, olyan ügyeket keresnek, amelyeket többé-kevésbé online csatornákon is el lehet intézni, másrészt olyan problémákat akarnak feldolgozni, amelyek nagyon sok embert érintenek.

Szintlépés az MI bevonásával

Ez utóbbira a vállalkozásnál a 25 milliós szabályként hivatkoznak, vagyis ebben a nagyságrendben határozzák meg a mindenkit érintő kérdéseket. A fejlődés fontos eleme, hogy a javarészt szerep alapú rendszerbe elkezdték beépíteni az IBM Watson gépi tanuló algoritmusainak természetes nyelvi feldolgozó képességeit is, a járványügyi korlátozások és a távmunka pedig havi szinten 50 százalékos növekedést jelentett a kiszolgált ügyek számában.

A legfrissebb hírek szerint a robot ügyvéd megfelelő szolgáltatásai már több mint 75 ezer előfizetővel működnek, és a cég eddigi története során legalább 40 millió dollárt takarított meg a hozzá forduló felhasználóknak. A startup legújabb dobása a DoNotPay Email nevű termék, ami az ügyfelek levelezését – jobban mondva az általuk kiválasztott leveleket – szkenneli, és a levelek tartalma alapján javaslatokat tesz a szükséges lépésekre.

Az egyelőre csak az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban elérhető DoNotPay Email egy dedikált XY@donotpay.com címet hoz létre a felhasználóknak, ami aztán feldolgozza a bármilyen külső forrásból érkező tranzakciós üzeneteket, legyen szó ételrendelésekről, online előfizetésekről vagy más vásárlásokról. Ezek után a rendszer különféle akciókat javasol a szpemek szűrésétől a leiratkozásokon át a pénzbeli visszatérítések igényléséig.

A DoNotPay-es fiókot a felhasználók többféleképpen is összekapcsolhatják meglévő levelezőjükkel. Eleve megadhatják ezt a címet, amikor regisztrálnak a kereskedők oldalain, de beállíthatnak automatikus továbbítást is, vagy akár manuálisan, egyenként küldhetik el rá a kiválasztott leveleket. Bár az új szolgáltatás is jellemzően egy szerep alapú motorra épül, a DoNotPay itt már élesben is alkalmaz bizonyos gépi tanuló technológiákat.

Nem hisznek az ingyenes modellben

Ez utóbbi akkor érdekes, amikor a rendszer mondjuk a tranzakciós levelekben szereplő felhasználói szerződések apró betűs részeit ellenőrzi, hogy felhívja a figyelmet a nem kívánatos záradékokra, de a gépi intelligencia felel az üzenetek kategóriákba sorolásáért is. Ez utóbbi modell a cégnél öt év alatt összegyűlt adatokból táplálkozik, és ez az osztályozás segít abban is, hogy a DoNotPay azonosítsa, adott esetben milyen módon spórolhat időt vagy pénzt az ügyfeleinek.

A szolgáltatás egyre több érdekes vagy értelmes funkcióval bővül. Ilyen például, hogy a szpemnek jelölt leveleknél automatikusan elindítja a leiratkozási folyamatot, és ha erre az emailben nincs semmilyen egyértelmű lehetőség, akkor a megfelelő jogszabályi hivatkozással felszólítást küld az üzenet feladójának. Emellett ráadásul azt is ellenőrzi, hogy folyik-e már valamilyen csoportos peres eljárás a feladó ellen, és ha igen, akkor felajánlja a felhasználónak a pertársasághoz való csatlakozást.

A DoNotPay Email egy másik fontos funkciója, hogy a számlákat vagy banki tranzakciós díjakat tartalmazó levelekben azonosítja az alku, a visszatérítés vagy akár az adóalap-csökkentés lehetőségeit, és erről tájékoztatja is az ügyfeleit, akik egyetlen kattintással továbbíthatják ilyen irányú igényléseiket. De a megtakarításokat a rendszer nem csak ilyen direkt módokon biztosítja, hiszen mások mellett automatikusan intézheti a repülőutakon az elsőbbségi utasfelvételeket is.

A szolgáltatás jelenleg havi 3 dolláros előfizetési díj fejében vehető igénybe, mivel a DoNotPay az ügyfeleinek biztosított értéken, nem pedig az ingyenes szolgáltatás hirdetőknek való kiárusításán keresztül próbál pénzt keresni. A cég vezetője szerint üzleti modelljüket igyekeznek a felhasználók aktuális igényeire építeni, szem előtt tartva a régi szabályt, amely szerint ha valamilyen termékért egyáltalán nem kell fizetni, akkor valószínűleg te magad vagy a termék.

Forrás: bitport.hu